Mecsextrém Park

Várjuk a résztvevőket sok szeretettel a Mecsek Extrém Parkban!

 

 

Az árak a következőképpen alakulnak:
2014. május 24. szombat 2.800,- Ft/fő egységesen
2014. május 25. vasárnap 2.500,- Ft/fő egységesen

Kérem, hogy a lelkes résztvevők a rajtszámokkal jelentkezzenek a Park pénztárában, ezáltal igénybe tudják venni a kedvezményes belépést.

Diákolimpia Informatikai előzetes

kamera

A diákolimpia egy kicsit másfajta esemény, mint a megszokott bajnokságaink. Nagyon sok olyan iskolás jön el a versenyre az ország minden részéről, akik előtte ritkábban találkoztak ezzel a sportággal, vagy csak helyi szinten mérették meg magukat. A gyerekek hozzátartozói többségében otthon várják milyen eredményt is ér el a futó a rendezvényen. Régóta „mozgott" bennem, miként is lehetne megmutatni a tájékozódási futásban rejlő izgalmakat, élményeket a kívülállóknak. A megmutatás lehetősége egyértelműen (számomra) a mozgó képi megjelenítés leginkább az Interneten. A videó közvetítésnek viszont akkor van értelme, ha azt valakik nézik is. Mivel egy OB-n a spotot érdeklők többsége a helyszínen van, ezért kicsi nézőközönségre lehet számítani. Ebben is más a Diákolimpia. Úgy éreztem, itt a lehetőség, hogy szélesebb „tömegek" is láthassanak minket.
Az ötletet sok-sok tett követte, és a verseny hetében úgy állunk, sikerülhet az élő közvetítés. Nem egyszerű WEB kamerák képeit adjuk csak, hanem dinamizmust is próbálunk belecsempészni az adásba feliratokkal, zoom-os kamerákkal. Azonban sejthető mindenkinek, az erre szánt költségvetés nem éri el (messziről sem) a Forma-1 élő adásainak költségvetését. Profi kommentátorunk lesz, abban nem lesz hiány. A technika egy kicsit sárga, egy kicsit savanyú lesz, de a mienk. Kérem, mindenki kritikus szemmel nézze az adást, akinek van erre egy szombat délutánja, illetve egy vasárnap délelőttje. A kritikáit majd ossza meg velünk, és a széles nyilvánossággal is akár a levelező listán, akár más fórumokon. A „minek ez" kérdésre leginkább az a válaszom, mint a hegymászóknak a „miért kell felmászni arra a hegyre" kérdésre. „Mert ott van" szokott lenni a válasz. Az én válaszom is jelentésben hasonló.
Az IT csapatban nagyon sok ember dolgozik, sokan hónapok óta teszi bele tudásuk javát, ebben tehát hiba nem lesz. A technika ördöge viszont nem alszik, és a rendszer bonyolultsága miatt egy keresztbe fekvő hajszál is nagy problémákat tud okozni. Ez az egyik olyan ok, ami miatt előre is türelmet kérünk. A másik, hogy az élő közvetítés alatt „sajnos" reklámok fognak beugrani a legváratlanabb időben, ezeket egyszerűen túl kell élni. Nyugtasson meg mindenkit, a reklámok bevétele nem minket illet, az a szolgáltatóé.
A tervezett menetrend az élő közvetítést érintően:
- szombat délelőtti sprint futam: csak élő hang lesz, illetve az eredmények és fotók lesznek láthatóak a honlapon.
- szombat délutáni váltó: élő videó adás, eredmények a honlapon.
- vasárnap délelőtti normáltáv: élő videó adás, eredmények a honlapon.
A Mecsek Kupán futók nem lesznek lekeverve, de a hangsúly a videó közvetítésben a Diákolimpián lesz.
Arra kérek minden otthon maradót, próbáljon meg időt szánni az esemény megtekintésére.

A verseny honlapján  az „élő közvetítés" alatt találjátok majd a linket a videóra, az „eredmények" alatt pedig értelemszerű, hogy mit láttok.
Szurkoljatok a gyerekeknek (és nekünk is).


Az IT csapat nevében: Ambrus Sándor

 

 

Erdei étterem a Diákolimpián

sult kolbasz

A mánfai célban felállított rendezvénysátorban szombaton 12 órától vár Benneteket a Pécsi Sörház étterem, többek között az alábbi ételekkel:

sült kolbász, hurka
roston csirke,
hasábburgonya,
mustáros sertéstarja,
amerikai hot-dog
hamburger
virsli
palacsinta
saláták
grillezett zöldségek
parázsburgonya

Igény esetén csoportok étkeztetésére is lehetőség van.
Előrendelés esetén elkészítünk bármilyen készételt, frissensültet, főzeléket, babgulyást, ..., amit a helyszínen melegen tálalunk ki.

Bővebb információ: Szilvási András József 20-219-31-61

A megvásárolt enni-innivalók fogyasztása közben TV-ken, kívetítőn folyamatosan nézhetitek az aktuális eredményeket !

Menetrend Pécs-Mánfa

A verseny területekről készült régi térképek

Rövidtávú:

 

tasi terkep

 

Váltó,normáltávú:

 

kolyuki terkep